A nyomozás adatai szerint egy fertőszéplaki és egy sárvári férfi korábbi nézeteltérésük és egy közlekedési szituációból fakadó konfliktusuk miatt verekedett össze november 4-én 16 óra 35 perckor Kapuváron a Fő téren. A verekedés során a 44 éves Sz. Roland ütésének következtében a 22 éves B. Tamás a földre zuhant, ahol fejét az útburkolatba ütve megsérült. A sérültet a mentők kórházba vitték.

A bántalmazót a rendőrök a helyszínen elfogták, a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – a nyomozók súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Verekedéssel akarták rendezni közlekedési vitájukat