Hét éve kezdte el keresni a városvezetés az új sárvári sírkert helyét, az 1830-ban megnyílt városi nagy temető ugyanis lassan betelik. Akkor a hegyközségi helyszín tűnt a legalkalmasabbnak, ahol a kivitelezők az első ütemben előbb a 84-es főút érintett szakaszát szélesítették ki és két buszöblöt építettek megállószigettel közel 80 millió forintos költséggel.
Ezt követően bekerítettek a hat hektáros területből két hektárnyit, az új sírkert központjában pedig megkezdődött a közműellátást biztosító infrastruktúra kiépítése és az építkezési munkálatok. A temetőben a szakemberek 1080 sírhelyet és 72 díszsírhelyet alakítottak ki. A teljes beruházás összege pedig meghaladta az 500 millió forintot.
Az 500 négyzetméteres ravatalozó épületében helyet kapott egy üzleti célú bemutatóterem mellett hűtőhelyiség és a hozzá tartozó boncterem, valamint raktár.
Mivel a szokások változásával egyre gyakoribb a hamvasztás, így két urnafal is áll a temetőben. A városvezetés úgy tervezi, hogy az új sírkert kétszáz évig fogja szolgálni a közösséget.
A régi Soproni úti temetőben 2020-tól már csak a kijelölt parcellában helyezhetőek el új sírok, rátemetés pedig csak egyenesági rokonok esetében lehetséges.
F. E./Helyi Híradók