Sárvár évek óta őrzi biztos pozícióját a magyar termálfürdős települések sorrendjében. A város a külföldi vendégéjszakákat nézve a tavalyi adatok alapján ezúttal is a negyedik legnépszerűbb úti cél lett. Ebben óriási szerepe van az egyre erősödő közvetlen nemzetközi sajtókapcsolatoknak - hangsúlyozta Haller Ferenc.

A Sárvár Tourist &  TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint rengeteget segít a fürdőváros kínálatának külföldön történő megismertetésében az, ha a helyi turisztikai szakemberek, a szállodák képviselői közvetlenül, egy kötetlenebb beszélgetés során mesélhetnek az újságíróknak Sárvárról.

Ez történt a napokban Bécsben is. A TDM-nek és a város egyik legnépszerűbb szállodájának, a Spirit Hotel Thermal Spa-nak a képviselői egy sajtóreggelin vettek részt. Ahol osztrák, svájci és német újságíróknak mondták el, hogy Sárvár milyen élményekkel várja a gyógyfürdőzés iránt nyitott érdeklődőket.

Az idei esemény már a második volt a sorban, ráadásul ezúttal kétszer annyi újságírónak mutathatták be a sárvári kínálatot, mint egy éve. A közvetlen érdeklődés is jóval nagyobb volt a fürdőváros lehetőségei iránt, mint az előző találkozón. A sajtó képviselői a vártnál több direkt kérdést tettek fel a TDM és a szálloda munkatársainak, mint a legutóbbi sajtóreggelin.

Haller Ferenc elmondta: jelentős érdeklődés mutatkozott például a családbarát szálláslehetőségek iránt, többen informálódtak a fürdővárosban elérhető gyógyfürdős kúrák részleteiről, illetve tájékozódtak az olyan egyéb kikapcsolódási lehetőségekről is, mint mondjuk a vadászat.

Egyre érdeklődőbbek a németajkú újságírók a sárvári turisztikai kínálat iránt
 

 

Az ügyvezető szerint fontos, hogy Sárvár a bécsihez hasonló, a német nyelvterületen zajló eseményeken a jövőben is képviseltesse magát. Hosszútávú cél ugyanis, hogy a cseh, a lengyel és a szlovák vendégéjszaka növekedés mellett az osztrák, a német és a svájci érdeklődésből se veszítsen jelentősen a város.

A sárvári szakember meggyőződése: nem szabad, hogy kizárólag az erős küldő országokra koncentráljanak. Továbbra is fontos cél, hogy az idősebb osztrák és német generáció körében jól csengő Sárvár nevet a fiatalabb német ajkú generáció is megismerje.

Haller Ferenc hozzátette: a sajtóreggelin a legnagyobb érdeklődést egyértelműen az Ausztriában tevékenykedő újságírók részéről tapasztaltuk. Ami a kitűzött irányokat nézve biztató. Ha a sajtó érdeklődik Sárvár iránt, az már nagy lépés afelé, hogy a fiatalabb osztrák generációnak is el tudjuk mondani azt, amit a szüleik már tudnak: Sárvár egy kiváló úticél azoknak, akik igazi feltöltődésre vágynak.