Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer – mondta az MTI-nek Izer Norbert. Az adóügyi államtitkár szerint már az idén egyre közelebb kerülünk ehhez a célhoz, hiszen azon túl, hogy öt adófajtával kevesebb lett, mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt.

Kiemelte, az érintett vállalkozások hétfőn kapják meg az első olyan igazolásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amelyek részletezik, hogy pontosan mely munkavállalók után vehető igénybe a havi 31 290 forint adókedvezmény.

Izer Norbert  felidézte, hogy a munkaerőpiacra lépők kedvezményét a vállalkozók minden olyan munkavállaló után igénybe vehetik, akinek az elmúlt kilenc hónapban legalább hat hónapig nem volt munkájuk. A kedvezmény két évig teljes munkáltatói adómentességet biztosít a minimálbér összegéig. Azaz munkáltatónak nem kell se szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást fizetnie a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, és az anyasági ellátás után visszatérők után.

Mint mondta, a munkaerőpiacra lépők után még a foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, akkor a szociális hozzájárulási adó ötven százalékát kell csak megfizetni.