Az ITM közölte: a tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt a szakgimnáziumi képzésekbe felvételt nyert tanulók száma. Az idei 31 157 fő az összes középfokú intézménybe felvételt nyert diák közel 40 százalékát teszi ki, szemben a hagyományos gimnáziumot választó 36,4 százalékkal.

A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberekre van szükség minden ágazatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért a kamarai, vállalkozói kérésekre építő szakképzési stratégiája megvalósításával újabb lépést tesz a munkaalapú társadalom felé. 

Alapvető cél, hogy minden magyar fiatal olyan készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, amelyek megalapozzák a gazdaság által igényelt képzettségek elsajátítását és az egész életen át tartó tanulást. A tervek szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is.