Pogácsás Tibor ismertetése szerint az idén két fejlesztési célú pályázatot írtak ki. Az első, csaknem 5 milliárd forintos felhívást májusban zárták le és augusztus elején hozták meg a döntéseket, amelyekkel 282 pályázatot támogattak.
    
Augusztusban a kormány további 3 milliárd forintot csoportosított át az önkormányzati fejlesztésekre. Az erre a keretre beadott pályázatokról a múlt héten döntöttek: 195 pályázatot támogattak, a folyósítás már elkezdődött – tette hozzá az államtitkár.

Népszerűek a hazai forrású pályázatok
    
Pogácsás Tibor közölte, több mint 1800 pályázójuk volt idén. Szerinte azért is népszerűek a hazai forrású pályázatok, mert kevésbé kötöttek, mint a nagyobb uniós projektek.
    
Az államtitkár azt mondta, az évenként kiírt fejlesztési célú pályázatnak három fő célja van: a kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása, a sportlétesítmények fejlesztése, valamint a belterületi utak, járdák és hidak felújítása. A források felhasználására az önkormányzatoknak két évük van – fűzte hozzá.
    
A BM az idén a legtöbb forrást, több mint 4,7 milliárd forintot útfelújításra biztosította, intézményfelújításra pedig 2,5 milliárdnál többet adott – közölte Pogácsás Tibor, hangsúlyozva, a BM minden pályázatnál ellenőrzi, hogy az önkormányzatok szabályszerűen használták-e fel forrásokat.
    
Ismertetése szerint a most elbírált pályázatok közül a legkisebb összegű, 510 ezer forintos támogatást Tésenfa község kapta járdafelújításra, míg a legtöbbet, 30-30 millió forintot Bugac, Verpelét, Lengyeltóti és Ostffyasszonyfa nyerte intézményfelújításra, illetve Hajdúszoboszló, Hajdúhadház, Nagykőrös, Kistarcsa és Sárvár út- és járdafelújításra.

A még nem támogatott pályázatok is esélyesek forrásra

Az államtitkár közölte, a támogatási rendszer – a jövő évi költségvetési törvény szerint is – folytatódik. Kitért arra, hogy ha év végén maradvány lesz a költségvetésben, akkor a még nem támogatott pályázatokra is adnak forrást.
    
A BM az önkormányzatok számára minden évben más pályázati forrásokat is biztosít, így a vis maior események okozta károk helyreállítására, valamint szociálistüzelőanyag-támogatásra.