A tárcavezető közölte, hogy 2020-tól Szentgotthárdon a PSA számára több motorváltozatot is fognak gyártani abból a típusból, amelyet már háromszor választottak meg az év motorjának. A gyár addig a mostani tevékenységét folytatja - tette hozzá.     

Szijjártó Péter felidézte, hogy a francia PSA konszern tavaly megvásárolta az Opelt a General Motorstól. A kormány ezt követően azonnal kapcsolatba lépett az új anyacéggel, hogy tárgyaljon a szentgotthárdi üzem jövőjéről, hiszen egy nemzetközi nagyvállalat felvásárlása sokszor jelentős átalakításokkal és a működés átalakításával is járhat - tette hozzá. A miniszter szerint az új tulajdonos tervei arra utalnak, hogy Európa második legnagyobb autógyártója rendkívül fontosnak tekinti fejlett technológiával dolgozó magyarországi üzemet.    

Szijjártó Péter: biztosított a szentgotthárdi autógyár jövője
 

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az eddigi adatok szerint az autóipar lendülete 2018-ban is fennmaradhat, hiszen az ágazat januári teljesítménye 10 százalékkal nőtt, az idei 15 nagyberuházásból 9 az autóiparba érkezett. A legnagyobb elsőkörös beszállítók kapacitása folyamatosan bővül, az Audi január óta már elektromos motorokat is gyárt Magyarországon, és épül a Daimler új üzeme Kecskeméten, így Magyarország továbbra is az autógyártás egyik európai nagyhatalma lehet - tette hozzá.       

Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd vezérigazgatója a sajtótájékoztatón közölte: az új gyártási folyamathoz szükséges beruházások már megkezdődtek, a terveket felerészt helyi beszállítókkal valósítják meg. A magyarországi üzem mellett szólt a fejlett gyártási technológia, a versenyképesség, a teljesítmény - tette hozzá.     

A vezérigazgató az infrastrukturális fejlesztésekben állami segítségnyújtást sürgetett, ezért - mint mondta - folytatni kívánják az együttműködést a kormánnyal.