Az indulóknak 1500 métert kell úszniuk, 40 kilométert kerékpározniuk és 10 kilométert futniuk, azaz az olimpiai távot teljesítik. Az úszótávot a szombathelyi Csónakázó tóban tudhatják le a versenyzők, a kerékpár útvonal jellegzetes vasi tájakon halad, a futást pedig Szombathely rekreációs övezetében, a Múzeumfalu érintésével teljesíthetik a versenyzők.
    
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a város emblematikus nyári sporteseményének nevezte a Vasi Vasembert, amelyet már az előtt megszerveztek, hogy a Magyar Triatlon Szövetség megalakult volna. Emlékeztetett, hogy az első viadalt 1984. július 6-án rendezték meg a vasi megyeszékhelyen.
    
Kitért tá, hogy az idei mezőnyben két olyan résztvevő is van Kapolcsi Imre és Garami Árpád személyében, akik 34. alkalommal indulnak. Viszont a 71 éves Bálint Mihály, aki szintén teljesített minden eddigi versenyt, most először nem nevezett.
    
Kalmár Attila, a versenyt szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a nagyszámú indulóra tekintettel a mezőny három szakaszban rajtol el, először a férfiak, majd a szenior férfiak és a váltók, végül a hölgyek vágnak neki a távnak.
    
Idén első alkalommal építettek a befutónál százfős lelátót, ahonnan a nézők jól láthatják az érkezőket - tette hozzá.
    
Szintén első alkalom, hogy minden célba érkezőnek érmet akasztanak a nyakába. A győztesek egyedi érmeket is kapnak, az első hat helyezett pénzdíjban részesül.