Példaértékűnek nevezte a magyar-orosz hadisírgondozási együttműködést a Honvédelmi Minisztérium (HM) kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Holló József a Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság ülése után kiemelte: a hadisírok gondozása jellemez egy népet, s a diplomáciai együttműködéseit is.
    
„A háború akkor ér véget, ha minden katonánkat eltemettük” – fogalmazott. Kijelentette: a hadisírgondozás, a kegyelet politikamentes; a sírokban nincsenek győztesek és vesztesek. 
    
A nyugállományú tábornok elmondta: a magyar-orosz hadisírgondozási megállapodás révén Oroszországban 369 helyen létesülhetett emlékhely, emlékmű vagy temető. Emellett két központi temetőt alakítottak ki: egyikben 8370 ember nyugszik, míg a másikban már 51 ezer név van felvésve. Magyarországon is számos olyan nemzetközi temető van, például Zalaegerszegen, Debrecenben, Miskolcon, Ostffyasszonyfán, ahol orosz katonák is nyugszanak. Az ország mintegy 1200 településen több mint 112 ezer orosz katona van eltemetve.
    
Magyarországnak kilenc országgal van hadisírgondozási együttműködési megállapodása, a tizedik, Szlovákiával megkötendő, folyamatban van - ismertette a miniszteri biztos.
    
Alekszandr Kirilin, a kormányközi vegyes bizottság orosz tagozatának vezetője elmondta: az Orosz Föderációnak tizenhat országgal van hadisírgondozási megállapodása, de mind közül a legaktívabb munka Magyarországgal folyik. A Magyarországgal való együttműködést 23 évvel ezelőtt írták alá. A hadisírgondozási feladatokat felügyelő kormányközi vegyes bizottság 15. ülését tartották a nap folyamán Budapesten.
    
A vegyes bizottság - melyben a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői, s hadisírgondozással foglalkozó szakértők is részt vesznek - keddi ülésén tíz kérdést érintően határoztak meg feladatokat a jövőre nézve. Mindezt jegyzőkönyvben is rögzítették, s a sajtótájékoztató végén ünnepélyesen aláírta a magyar és az orosz delegáció vezetője.