Bényei Illés a szövetség éves termelési jelentését ismertetve elmondta, Magyarországon 2019-ben 3127 hektáros szerződött termőterületen 5511 tonna dohány termett, ami valamivel jobb a 2018-as 5448 tonnás terméseredménytől, amelyet 3253 hektár területtől takarítottak be. Az átlagtermés hektáronként 1,762 tonna volt, ez magasabb a két évvel ezelőtti 1,675 tonnához képest.

Az érdekképviselet elnöke kifejtette, a tavalyi időjárás egyáltalán nem fogadta kegyeibe a gazdákat. Bár a tavaszi magvetések és a palántanevelés még időben megkezdődött, a kiültetés első része azonban az aszály miatt elhúzódott. A megeredés miatt több területen öntözni kellett a palántákat, majd a késve megérkező, ám nagy mennyiségű csapadék a gépeket hátráltatta a munkákban.

A több héten át tartó hűvös idő és intenzív szél miatt megállt a palánták fejlődése, a növényeket a gazdák a palántahiány miatt nem tudták mindenhol pótolni. A kora nyár kiegyensúlyozottabb időjárását előbb jégverés, majd augusztusban ismét az aszály váltotta, a nagy munkaerőhiány miatt a júliustól októberig elhúzódó betakarítási időszak végén pedig a hajnali fagyok okoztak károkat a még be nem takarított ültetvényekben – ismertette az elnök.

A dohány minőségével kapcsolatban Bényei Illés elmondta, a kedvezőtlen időjárás miatt a korábbi évekhez képest gyengébb évet zártak a termelők, amit a feldolgozók is érzékeltek, így az átvételkor engedékenyebbek voltak a gazdákkal.

A nagy probléma, hogy a dohány minőség szerinti osztályokba történő szakszerű szétválogatása megfelelő munkaerő hiányában nehéz és költséges feladat. Egy kilogramm dohány válogatási költsége eléri kétszáz forintot, ami nagyjából harmada a Virginia-fajtakör idei, kilogrammonkénti 631 forintos felvásárlási árának - jegyezte meg.

A két nagy felvásárló társaság 2018-ban átlagosan 587 forintot fizetett a Virginia kilogrammjáért, a Burley-fajtacsoportnál 2019-ben 520 forint, 2018-ban pedig 483 forint volt a kilónkénti ár.

Az adatok szerint Virginiából tavaly 2553 hektáron 4453 tonna termett, ami hektáronként 1,744 tonnás átlagtermésnek felel meg. A Burley-t 573 hektáron termelték, az 1058 tonnás össztermés hektáronként 1,844 tonnás átlagot jelentett.

A tavalyi szezonban 711 termelővel kötöttek termeltetési szerződést a feldolgozók, ebből a Burley-t termelő gazdák száma csökkent 2018-hoz képest. A kisebb területeken gazdálkodó termelők közül körülbelül ötvenen hagyták abba a tevékenységüket – tette hozzá Bényei Illés.