Az adóhatóság keddi tájékoztatása szerint január 7-étől elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület. Akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők az ügyfélkapun át, a bevallást beküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly.
    
A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatvány továbbra is kitölthető az általános nyomtatványkitöltő programmal, és akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható az adóhatóság eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.
    
A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan. Nekik azonban az adott tevékenységből származó jövedelemmel, illetve az adóhatósági nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal ki kell egészíteniük a tervezetet a beküldés előtt. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2019. május 20-a - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
    
Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ ügyfélkaput, március 18-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását: SMS-ben (06-30/344-4304), a NAV honlapján elérhető web űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon (SMS-ben ezt a formát kell alkalmazni: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn).
    
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is - olvasható a NAV közleményében.