Egy 54 éves helyi férfi gyanúsítható azzal, hogy november 5-én csipkereki otthonukban – előzetes szóváltást követően – több esetben megszúrta feleségét. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a férfit gyanúsítottként kihallgatták és – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

A Szombathelyi Járásbíróság a gyanúsítottat november 8-án letartóztatásba helyezte.