Július 1-je óta a legalább három gyermeket nevelő - az előírt feltételeket teljesítő - családok új vagy korábban bemutató autóként használt, legfeljebb 1 éves és maximum 2000 kilométert futott, legalább hétüléses személyautó vásárlására a vételár felét kitevő, de maximum 2,5 millió forint állami támogatást kaphatnak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint július 1-óta már közel kilencezer család élt a lehetőséggel, a tárca további hétezer támogatott autóvásárlással számol a következő két és fél évben. 
 
A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló kormányrendelet ugyan nem írja elő a casco megkötését, ám ha a járművet hitelintézeti kölcsön, vagy pénzügyi lízing igénybevételével szerzik meg, úgy a szerződések jellemzően tartalmaznak ilyen kikötést is. Több társaságnál is elérhető olyan teljes körű "családbarát casco", amit meghatározott típusú, 7 üléses autókra lehet megkötni különböző kedvezményekkel.
 
A kormányrendelet szerint, ha a megszerzéstől számított 3 éven belül casco biztosítást kötnek, a biztosítási szerződésben az államkincstárt a támogatás és járulékai erejéig társbiztosítottként kell feltüntetni, és a biztosítónak a szerződésről a kincstárt tájékoztatnia kell, továbbá a szerződést meg kell küldenie a kincstárnak. A személygépkocsi eltulajdonítása, illetve a forgalomból való végleges kivonását eredményező megrongálódása miatti kártérítés esetén annak összegéből a kincstárt a szerzési támogatás 3 éves időtartamra számított időarányos részének megfelelő részösszeg illeti meg.
 
Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2019 első negyedévében 941 530  casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 55 ezerrel, azaz 6 százalékkal több, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában, ám így is csak a hazai gépjárművek kevesebb, mint 18 százalékát fedezték le. Tavaly év végén az átlagdíj évi 96 918 forint volt - emlékeztetett a Mabisz.
 
A statisztikákban szereplő szerződésszám nem jelent ennyi teljes körű biztosítást, ugyanis sok az úgynevezett rész-casco, amely csak bizonyos típusú biztosítási eseményekre, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért bizonyos összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat.
 
Magyarországon az első fél évben is több mint 74 ezer új autót helyeztek forgalomba, ami 5 százaléknál nagyobb éves növekedést jelent.