A veszélyhelyzet idején a kutatás vezetője is home office-ban dolgozott.

„Amikor elkezdődött a karantén időszaka, én magam is megtapasztaltam, hogy milyen izgalmas helyzetbe kerültünk. Anyaként és munkavállalóként kellett egyszerre teljesíteni otthon mind a két szerepkörben” – mondta Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke az M1 Család20 című műsorában.

A felmérésben több mint kétszázötvenen vettek részt

A home office-ról végzett felmérésben több mint kétszázötvenen vettek részt. A megszólítottak között egészségügyben, kereskedelemben, szolgáltatásban, közszférában és termelésben dolgozók egyaránt voltak. Az online kérdőíveket kitöltők közül száztízen családbarát vállalat alkalmazottai.

Érdekes, hogy azok körében, akiknek nem volt korábban home-office tapasztalata, a saját bevallásuk szerint a családbarát vállalat kultúra sokat segített abban, hogy gyorsan átálljanak az új helyzetre. Az élet igazolta, hogy egy válsághelyzetben, egy váratlan helyzetben, ezek a vállalatok gyorsabban, jobban tudtak reagálni, hatékonyabban tudtak átállni, mint a többi vállalat  – emelte ki.

A családbarát vállalatok arra törekednek, hogy munkatársaiknak megteremtsék a munka és a magánélet egyensúlyát, például az otthoni munkavégzés lehetőségével.

A családbarát munkahelyeken már beigazolódott, hogy érdemes odafigyelni a dolgozók családi körülményeire, ugyanis a tolerancia és a kompromisszumkészség a cég számára is kifizetődő. Így volt ez a veszélyhelyzet idején is.

Rendkívül precízen és gyorsan tudtunk egy új rendszert felépíteni, úgy működtettük a központunkat, hogy nagyjából osztályonként egy fő ügyeletet tartottunk, és a többi kollégánk pedig már otthonról, home office-ból tudta egyik napról a másikra elvégezni a munkáját – mondta Szabó Ádám, a Praktiker humán erőforrás vezetőjének helyettese.

A munkaadó és munkavállaló közötti viszonyra is pozitívan hatott

A tanulmány szerint az otthoni munkavégzés engedélyezése sok helyen a munkaadó és a munkavállaló közötti viszonyra is pozitívan hatott.

Hálásak és motiváltak a munkavállalóink azáltal, hogy kapnak erre lehetőséget, érzik azt, hogy fontosak a számunkra – mondta Szabó Ádám.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján sok vállalat igyekszik a továbbiakban is megtartani a távmunka rendszerét, azonban annak rendszeressé tételéhez átgondolt stratégiára van szükség.

A járvány idején sok cég döntött a munkavégzés menetének átgondolása mellett, hogy hasonló helyzetben ne érjen senkit váratlanul a home office-ra való átállás. Ebben a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felmérése is irányt mutathat.