Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke a megye hétfői összbírói értekezlete előtt Sárváron tartott sajtótájékoztatón azt is elmondta: az úgynevezett nem peres eljárások száma emelkedett a megelőző évihez képest 4 százalékkal, a peres ügyek száma - 6601 ilyen volt - alig változott, ezen belül a büntetőügyeké is csak 2,1 százalékkal nőtt.
    
A büntetés-végrehajtási ügyek száma ugyanakkor 24 százalékkal nőtt. Egyrészt a kártalanítási eljárások miatt, illetve Szombathelyen működik az ország egyik legnagyobb büntetés-végrehajtási intézete - tette hozzá magyarázatként a törvényszéki elnök.
    
A Szombathelyi Törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon indult büntetőügyek 85 százaléka, a polgári peres ügyeknek pedig a 93 százaléka fejeződött be egy éven belül, utóbbiak 71 százaléka hat hónapnál rövidebb idő alatt.
    
A Vas megyei járásbíróságokon elbírált büntetőügyek több mint 84 százaléka, a polgári pereknek pedig több mint 94 százaléka zárult le első fokon.
    
Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az ítélőtáblára érkező peres ügyeknek alig több mint 12 százaléka érkezett a Szombathelyi Törvényszékről, a polgári peres ügyek 81 százalékát változtatás nélkül hagyták helyben, és csupán 5,3 százalékban helyezték hatályon kívül. A büntetőperekben született ítéletek 35 százalékát hagyták helyben változtatás nélkül a táblán - ez némi visszaesés a 2016-os 50 százalékhoz képest - viszont csupán egyetlen esetben kellett az ítéletet hatályon kívül helyezni - mondta a Győri Ítélőtábla elnöke.