Egymásnak adták a kilincset a betegek csütörtökön egy esztergomi rendelőben. Szinte kivétel nélkül mindenki ugyanazzal a panasszal érkezett. Láz, fejfájás – a leggyakoribb tünetek. Vannak, akik próbálják otthon kikúrálni magukat, de nem sikerül, ezért orvoshoz fordulnak. Rövid vizsgálat után kiderül, hogy valóban elkapta-e valaki a vírust.

Rengeteg a beteg: az esztergomi rendelő forgalma megháromszorozódott az utóbbi hetekben. A háziorvos azt mondja: náluk már elkezdődött az influenzaszezon.

Üveges Szilvia háziorvos elmondta, jelentősen megemelkedett a magas lázzal, végtag fájdalommal, influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek száma, elkezdődött tehát az influenzajárvány.

Országszerte egyre több a beteg

A vírus gyerekekre különösen veszélyes, gyakran okoz súlyos szövődményeket. Ezek viszont az esetek többségében védőoltással megelőzhetők.

Hóbor Miklós gyerekorvos az M1-nek elmondta, szövődmények mindig előfordulhatnak, így egy magas lázas állapot mellett görcstevékenység jelentkezhet, úgyhogy ezt mindenképpen, talán a védőoltással meg tudják akadályozni, hogy nagyon magas lázas állapot jelentkezzen.

A 15 és 34 év közöttieket érinti főként a betegség

December vége óta folyamatosan nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Az elmúlt két hétben rekordot is döntött: csaknem 13 ezren betegedtek meg. Leggyakrabban 15 és 34 év közöttiek. Kórházba 43-an kerültek. A mintavételek alapján a többség az influenza B típusát kapta el.

Növekednek a számok

Az ország az influenzajárvány küszöbén áll – erről tájékoztatta az M1-et az egészségügyi államtitkár. Hozzátette viszont: a védőoltást még mindig nem késő beadatni. Sokaknak pedig ingyen is jár. Például a 60 év felettieknek, a szív- és érrendszeri, légzőszervi, anyagcsere-, immunhiány-betegségben szenvedőknek, a várandós nőknek, illetve az egészségügyi, szociális intézményekben dolgozóknak. És az idei évtől már a pedagógusok is térítésmentesen kapják.

Ónódi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár az M1-nek elmondta, az oltóanyag rendelkezésre áll, ki lettek küldve a megfelelő helyekre, a szóró anyagot elküldték az orvos kollegáknak, amellyel lehet a betegeket erről tájékoztatni. Minden évben egyre nagyobb populáció számára teszik ingyenessé az oltást, ebben az évben az összes pedagógus már ingyen kaphatja meg. Az államtitkár arra kér mindenkit, hogy saját maga érdekében, a rokonai érdekében, a családja érdekében, a barátai érdekében menjen el és oltassa be magát.

Az államtitkár hozzátette: bár egyre többen kérik a védőoltást, még mindig az influenza az egyik leggyakoribb megbetegedés Magyarországon. Évente több százezren kapják el.