Peter Röhrig az ausztriai központú multinacionális cégcsoport tulajdonosa az átadóünnepségen hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően nem csak a korábbi gyártóterület duplázódott meg a vaskeresztesi üzemben, de jelentősen növelni tudják az üzem termelő kapacitásait is.

Hozzátette: a további fejlődés lehetőségét ugyanakkor nem a vállalati létszám további növelésében, hanem a technológiai korszerűsítésben és az automatizációban látják.

A most lezajlott fejlesztés során egy 2000 négyzetméteres új gyártócsarnok, egy 4 ezer négyzetméter alapterületű raktárcsarnok és 1400 négyzetméteren irodák, öltözők, egyéb kiszolgáló létesítmények épültek meg.

Kiss Katalin a MAM-Hungária Kft. ügyvezetője az avatóünnepség után az MTI-nek elmondta: eddig évente 80-90 millió darab cumit és cumisüveget gyártottak, ezután pedig évi 110-120 millió darab gyártására lesznek képesek.

Több mint 500 embert foglalkoztatnak, de az utóbbi két évben már szembe kellett nézniük a térségben tapasztalható munkaerőhiánnyal is, ezért került előtérbe bizonyos munkafolyamatok lehetőség szerinti automatizálása - jegyezte meg. 

A MAM-Hungária Kft. Magyarország egyetlen babatermékeket előállító gyára, termékeik  Európában és a többi kontinensen is megtalálhatók. Piacvezetőnek számítanak gyermek cumi kategóriában Ausztriában, Franciaországban, Csehországban, a skandináv országokban, Izraelben, az Egyesült Államokban, Brazíliában és Chilében. Cumisüveg kategóriában pedig Franciaországban, a skandináv országokban és Izraelben.

A MAM-Hungária Kft. 1991-ben kezdte meg működését Vaskeresztesen, akkor nyolc embernek adtak munkát, 1994-ben már 70-en, egy év múlva pedig 160-an dolgoztak az üzemben, amit 1995-ben 1,5 millió eurós beruházással bővítettek. 2007 júniusában pedig átadták az új, ezer négyzetméter alapterületű
üzemüket, a dolgozók létszáma ekkor már meghaladta a kétszázat.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a MAM-Hungária Kft. árbevétele 2017-ben meghaladta a 42 millió eurót, adózott nyeresége 2,3 millió euró volt.