A szavazatszámlálás értelmében a 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyert, 8-ban az MSZP-Párbeszéd szövetség, 3-ban a DK, 1-1-ben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint 1 független jelölt is bejutott a parlamentbe.

Országos listáról a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6  képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig 1 kedvezményes mandátumhoz jutott. Az új Országgyűlésben így a Fidesz-KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a német önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, és 1 független jelölt is bejutott.

A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen vagy egy külképviseleten adhassa le voksát. Mivel ezek a választók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, voksaikat el kellett juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. A voksokat tartalmazó urnákat előbb azokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállították, ahol a 106 egyéni választókerület szerint csoportosították, majd szállítódobozba tették az “utazó szavazatokat”.

A szállítódobozokat szombat délelőtt vehették át az egyéni választókerületi választási irodák, hogy a saját választókerületükbe vigyék. Itt  belekeverték egy korábban kijelölt szavazókör szavazatai közé – amelyet nem számoltak meg múlt vasárnap éjjel -, és együtt számolták meg a voksokat, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról. A szavazatszámláló bizottságok ezt követően állapították meg a parlamenti választás szavazóköri eredményét. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok ezutrán állapították meg a voksolás egyéni választókerületi, nem jogerős eredményét.

Így végeztek a pártok

Az országos pártlisták 100 százalékos feldolgozottsága után sem változott az Országgyűlésbe bejutott pártok száma, első helyen a Fidesz-KDNP pártszövetsége végzett, a második a Jobbik lett, míg a harmadik legerősebb erő az MSZP-P szövetségi listája lett.

A következő Országgyűlésben így oszlanak majd el a mandátumok:

1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 91, országos lista: 42, összesen: 133, a parlamenti mandátumok aránya: 66,83 százalék.
2. JOBBIK: egyéni választókerület: 1, országos lista: 25, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 13,07 százalék.
3. MSZP-PÁRBESZÉD: egyéni választókerület: 8, országos lista: 12, összesen: 20, a parlamenti mandátumok aránya: 10,05 százalék.
4. DK: egyéni választókerület: 3, országos lista: 6, összesen: 9, a parlamenti mandátumok aránya: 4,52 százalék.
5. LMP: egyéni választókerület: 1, országos lista: 7, összesen: 8, a parlamenti mandátumok aránya: 4,02 százalék.
6. EGYÜTT: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
Független: egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata: kedvezményes mandátum: 1, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.

Több mint 2,8 millióan szavaztak a kormánypártokra

A parlamentbe bejutott pártok közül a Fidesz-KDNP kapta a legtöbb szavazatot, méghozzá 2 824 206-ot, ami arányaiban 49,27 százalékot jelent.

A több bejutott párt számai így alakultak:
2. Jobbik – 19,06 százalék, 1 092 669 szavazat
3. MSZP-Párbeszéd – 11,91 százalék, 682 602 szavazat
4. LMP – 7,06 százalék, 404 425 szavazat
5. DK – 5,37 százalék, 308 068 szavazat

A német nemzetiség kapta hivatalosan is a legtöbb szavazatot

Hivatalos lett a nemzetiségi listák végeredménye, ahogy az előzetes eredmény már megállapította, a német nemzetiségi önkormányzat országos listája kapta a legtöbb szavazatot, ami egy parlamenti mandátumot jelent.