A legfrissebb fejleményekről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár számolt be az M1 hétfő reggeli műsorában, aki úgy fogalmazott: hiába áldoz óriási összeget Soros György arra, hogy megvalósuljon a terve, a magyar kormány küzdeni fog annak megvalósulása ellen.

Jelenleg 1,517 millió kérdőív adatait dolgozták fel a beérkezett 2,3 millióból, ezeknek a többsége pedig érvényesnek bizonyult – ismertette az egyik fontos részeredményt az államtitkár.

Mint hozzátette: ennél is fontosabb, hogy a konzultáció már feldolgozott adataiból az is látszik, a válaszadók többsége elutasította a kötelező betelepítést, és nemet mondott minden olyan pontra, amelyek a Soros-terv pontjai, így kijelenthető, hogy a magyar emberek a Soros-tervre mondtak nemet.

Szerinte a magyar választók felismerték, hogy a konzultációban feltett kérdések akár 50-100 évre is meghatározhatják az ország sorsát, így ennek megfelelően, felelősségteljesen jártak el. A jelenlegi feldolgozottságot tekintve január végére várható a konzultációs kérdőívek feldolgozása, így végleges eredmény akkora várható – tette hozzá.

Erőt ad a „nem”-ek nagy száma

A kitöltések magas számát az államtitkár azzal magyarázta, hogy példa nélküli az a helyzet, amelyben a választók az ország sorsát hosszú távon, vagy akár a véglegesen meghatározó kérdésekre adhatnak válaszokat, hiszen ha a beletelepítés kérdésében az ország rosszul dönt, akkor az nem javítható ki egykönnyen.

Ha megváltoztatjuk egy országnak az összetételét, akkor azt visszacsinálni már nem lehet – jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki szerint ez a kérdés valóban egy politikától független, pártokon átívelő kérdés, amiben csak összekapaszkodva tudnak a magyar emberek eredményt elérni, hiszen ez ad erőt.

Az elsöprő többség nemet mondott a Soros-tervre
 

 

Azzal kapcsolatban, hogy az ilyen sikeres konzultáció milyen támogatást nyújt a kormány brüsszeli küzdelmeiben, Tuzson Bence kitért arra, hogy a nagy siker természetesen a betelepítés szószólóit is erőteljes támadásra késztette Magyarország ellen, több fronton is.

A múlt heti fejleményekkel – LIBE bizottság, illetve a kötelezettségszegési eljárások bíróság elé kerülése – kapcsolatban úgy fogalmazott: ezeknek az ügyeknek gerince maga a bevándorlás, így ennyiben kapcsolódnak a nemzeti konzultációhoz, így a Soros-tervhez.

Tehát amikor tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormány, akkor érezheti maga mögött a magyar emberek támogatását, a magyar nemzet súlyát, a nemzeti egységet, ami kialakult.

Készülnek a küzdelemre

Soros György ellenkampányával kapcsolatban úgy fogalmazott: számítottak arra, hogy az amerikai milliárdosnak nem fog tetszeni a nemzeti konzultáció. Az amerikai milliárdos azonban átlépett a határon, és közvetlenül beszállt a jövő évi választási küzdelembe, főképpen azzal, hogy különböző irodákat akar létrehozni Magyarország több településén, és minderre óriási összeget kíván szánni az alapítványain keresztül, szám szerint 4800 milliárd forintot.

De a gyerekeink jövője érdekében folytatni kell a Soros György terve elleni harcot, meg kell akadályozni a végrehajtását – zárta a beszélgetést az államtitkár.

VIDEÓ ITT!